Néhány szó a szivattyúkról

2018. december 11.

A régóta ismert és használt szivattyúk már az időszámításunk előtti évszázadokban is léteztek, hiszen több emberi tevékenység végzéséhez a makacsul lefelé folyó vizet más irányba kellett kényszeríteni. Az arkhimédeszi csavar néven elhíresült szivattyút például a babiloni függőkertek öntözéséhez használták, ami az ókori világ hét csodája közé tartozott. Természetesen emberi erővel működtették, de így is jóval hatékonyabb volt, mint vödörben hordani a vizet a növényekre.

Az akkor nagyszerűnek számító szivattyú azóta persze óriási fejlődésen ment keresztül, és az ókori emberek csodának tekintenék a mai formáját, ha látnák.

Felhasználási területe jóval szélesebb lett, mint annak idején, az emberi erőt felváltotta a gépi, és ma már a műszaki paraméterek úgy finomodnak, hogy nem pusztán a hibátlan működés, de a környezetkímélés és a fenntarthatóság szempontjait is figyelembe veszik.

Fűtés és hűtés

A fűtési rendszernek és a klímatechnikai alkalmazásoknak nélkülözhetetlen eleme a szivattyú, ami jó esetben maximális hatásfokkal és energiatakarékossággal járul hozzá a komforthoz és a rendszer költséghatékony működtetéséhez.

Használati melegvíz

Cirkulációs szivattyú segítségével a vizet állandóan közel azonos hőfokon tudjuk tartani, ezáltal vizet és elektromos energiát egyaránt megtakaríthatunk. Mivel a víz nyersanyag és élelmiszer egyszerre, amire a hétköznapi élet és az ipari alkalmazások terén egyaránt szükség van, minőségének és mennyiségének megőrzését szigorú szabályok írják elő.

Ha nem tiszta

Nemcsak a tiszta, hanem a szennyezett víz és a szennyvíz szállítása is megoldandó feladat egy épületben, amelynek során fokozott figyelmet kell fordítani a higiéniai előírások betartására és a szagterhelés elkerülésére is. A hatékony épülettechnikai megoldás része a megfelelő szivattyúrendszer kiválasztása.